Megváltozott a világ – de ez nem jelenti azt, hogy többé nincs szükség felvilágosításra. Sőt, talán minden eddiginél nagyobb szükség van rá – pont azért, mert a gyerekek túl korán találkoznak bizonyos információkkal, és zavar keletkezik a fejükben.
Buzás Aliz hülyeségmentes felvilágosító könyvet készített
Miért pont felvilágosító könyv? Nem egy népszerű téma…
Egy véletlen adta az ötletet: tavaly egy kávézóban ültem, és a mellettem lévő asztalnál két tizenéves srác azon röhögött, hogy milyen béna és kellemetlen volt az iskolájukban a felvilágosító óra. Eszembe jutott, hogy anno nekem is hasonló élményeim voltak ezzel kapcsolatban: nálunk kb. annyi történt, hogy megnézettek velünk egy abortuszról szóló filmet, és közölték velünk, hogy ne szexeljünk soha. Nyilván túlzok, de nagyjából így nézett ki az az óra.
Elkezdtem a témában kutatni, beszéltem szexedukátorokkal, iskolai védőnőkkel, és próbáltam utánajárni, hogyan lehetne a felvilágosításban lévő hiányosságokat kicsit helyretenni – mert ha azt vesszük, ez egy kiaknázatlan terület.
Az iskola mellett szerintem a szülőknek is fontos szerepe lenne a felvilágosításban, de azt látom, ennek nincs meg a kultúrája nálunk. Te hogy látod?
Sajnos ezzel egyetértek. A szüleim általános iskolai tanárok voltak, de egy szót sem váltottak velem otthon a szexről. Gondolom, azt hitték, majd az iskolában úgyis mindent megtud a gyerek a többiektől… Nyilván ez minden egyes család esetében más, nem szabad általánosítani.
A szülők neveltetésétől is függ, hogy ők maguk mennyire tudnak nyíltan beszélni a szexről a saját gyerekeikkel. Szerintem sok szülő-gyerek kapcsolatban egy alapvető bizalmi probléma van, ami többek között abban is testet ölt, hogy kényes kérdésekről nem tudnak beszélni egymással.